Az eddigi posztjaimon felbátorodva, a ma elkövetett palacsinta mellé készítettem egy kis tarhonyás krumplit is.
Ennek az kajának a megfőzése nem nagy kihívás még nekem sem, igaz ez is fehér folt volt eddig. Ma egy hete kezdtem el posztolgatni az általam elkövetett " gastromerényleteket". Ezért éreztem már, hogy eljött az ideje ennek a magyar egytálétel elkészítésének.
Mivel már minden beszereztem hozzá, ismét nem kellett mennem boltba. Átnéztem pár receptet és persze felhívtam szeretett mentorom is , aki sok jótanáccsal lát el a főzéseim során.
Elkezdtem gondolkodni, hogyan tudok valami kis csavart belevinni a receptbe ennél az ételnél.
Mivel szeretem a tojást, meg a sajtot is, arra az elhatározásra jutottam, ezeket az összetevőket is fel fogom használni.
Nem akartam az egészet erre hangolni, hanem szétválasztottam a mennyiséget, és a nagyobbikból elkészítettem az alapváltozatot.
A kisebbik részt is addig főztem, amíg már kellő sűrűségűvé nem vált, és kb 3-4 perc maradt a teljes készültségig. Ekkor, a közben elkészített 2 tojásos rántottát, a már szinte kész állapotú tarhonyás krumplihoz kevertem és az egészre sajtot reszeltem. Főztem még 2-3 percig és ezzel kész lett ez is.
2 lábas tarhonya kb 30 perc alatt készült el. Jó sok lett , amiből még a fiamnak is tudtam csomagolni, és így is rengeteg maradt. Ehetem vagy két napig . :)
A tojásosból készítettem egy fotogénebb változatot is. Kell nekem Konyhafőnököt néznem.
A recept leírásával nem bajlódnék, mert azt mindenki megtalálja a neten.
Jó étvágyat!